Egy megfelelő inverterrel technikailag könnyűszerrel megvalósítható, hogy a napelemek többlettermelését a központi fűtési rendszerben keringő víz melegítésére fordítsuk. Ezzel egyszerre növelhetjük az önfogyasztásunkat akár 100%-ra és meghosszabbíthatjuk a kazán vagy a hőszivattyú élettartamát.
A napelemekre vonatkozó jelenlegi jogszabályok szemléletváltásra kényszerítik a tulajdonosokat. Az eddigi éves szaldós elszámolás keretei között teljesen mindegy volt, hogy mikor mennyi áramot használtunk, a termelés és a fogyasztás éves szinten kiegyenlítette egymást. A hamarosan érkező havi szaldó vagy bruttó elszámolás – aminek a részleteiről még nem sokat tudunk – viszont biztosan kedvezőtlenebb lesz. Így pedig sokkal jobban megéri a napenergiát azonnal felhasználni, mert a hálózatba betáplált áramot később csak drágábban vásárolhatjuk vissza.
A cél tehát az önfogyasztás növelése, amivel kapcsolatban számos tippet fogunk megosztani a honlapunkon a közeljövőben. Kezdjük egy kézenfekvő megoldással: fordítsuk fűtésre a felesleget.
Fontos tudni, hogy a napelemeink elsődlegesen az éppen bekapcsolt elektromos eszközök fogyasztását fedezik. A hálózatba csak akkor táplálnak vissza, ha a termelés meghaladja az aktuális igényt. A Fronius Ohmpilot nevű eszközével azonban ezt a pluszenergiát könnyűszerrel átirányíthatjuk a központi fűtés puffertartályában lévő víz melegítésére. (A Fronius Ohmpilot egy kiegészítővel más gyártású inverterek esetében is alkalmazható.)
Ez az intelligens technológia azonnal leköveti mind a termelés, mind a fogyasztás ingadozásait. Ha kisüt a nap és több áram termelődik, akkor többet juttat vízmelegítésre, ha befelhősödik, kevesebbet. Ha több elektromos eszközt kapcsolunk be, akkor először a fűtésre fordított energiából vesz vissza a rendszer és a nem a hálózatból vételezi pénzért a többletet.
A technológia minden központi fűtés esetén működik, függetlenül attól, hogy gázkazánt vagy hőszivattyút használunk elsődlegesen. A Fronius GEN24 inverterek képesek magas szintű együttműködésre a legtöbb hőszivattyúval, így Ohmpilot nélkül is igen magas hatékonyság érhető el a napenergia hasznosítás során nemcsak fűtésnél, de hűtésnél is.
Természetesen nem arról van szó, hogy csak napelemmel fűtenénk: ehhez egy hagyományos méretezésű rendszer teljesítménye nagyon kevés. A többlet-napenergia csupán rásegít a meglévő fűtési megoldásra. Ennek ellenére a megoldás több szempontból is előnyös:
- Egyrészről ősztől tavaszig 100%-ra növelhető ezzel az önfogyasztás, vagyis a napelemekről egyből felhasznált energia aránya.
- Másrészről pedig meghosszabbítható a fűtési rendszerek élettartama, hiszen a rásegítésnek köszönhetően kevesebbet kell mennie a kazánnak vagy a hőszivattyúnak.
Ha érdekli, hogy az ön otthonában milyen lehetőségei vannak egy napelemes rendszernek, keresse szaktanácsadóinkat!