Esettanulmány ügyfelünkkel: „minden precízen, korrektül zajlott”

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. tekintélyes méretű telephelye a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordány község határában található. A cég fő profilja az állattartás: sertéshizlaldát és tejelő szarvasmarhák istállóját találjuk többek között a területen, a különféle kiegészítő létesítményekkel – takarmánykeverő, terményszárító – együtt.

Bóna Szabolcs igazgató már több mint egy évtizede elkezdte keresni a megoldást a környezetszennyező és ráadásul emelkedő árú, fosszilis energiahordozók kiváltására.

„Kezdetben biogázban gondolkodtunk, de a saját kutatásaink és megtérülési számításaink alapján rendkívül magas beruházási költség jött ki, ezért egy idő után elvetettük a tervet. Ekkor kerültek képbe a napelemek, köszönhetően a fotovoltaikus kiserőművek drasztikusan csökkenő bekerülési költségeinek. A végső lökést egy pályázati kiírás adta meg: saját energiaellátás célját szolgáló rendszerre lehetett ilyen módon forrást szerezni.”

A rábapordányi telep jelentős áramigénnyel bír: két transzformátor gondoskodik a sokféle épületből álló létesítmény energiaellátásáról. Összességében 600 kWh nagyságrendű a fogyasztás, de egyes időszakokban – például betakarításkor – ennél magasabb. A pályázati előírás legalább a fogyasztás 50%-át lefedő rendszer telepítése volt, ami meghatározta a tervezési paramétereket.

A végül kiépített napelemes rendszer összteljesítménye 379 kW. 365 W-os napelempanelekből és 13 db Growatt inverterből áll. Műszakilag meglehetősen összetett megoldás, nagyon szabdalt elrendezésű, a panelek több épület tetején vannak szétszórva.

„Az Energiatakarékról kimondottan kedvező tapasztalataink vannak. Ragoncza Ádám és csapata nagy hozzáértéssel és jó kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A teljes tervezést, engedélyeztetést, kivitelezést le tudták bonyolítani problémamentesen egészen a műszaki átadásig és az üzembe helyezésig. Az egyetlen nehézséget a koronavírus-járvány okozta. Szállítási fennakadások miatt az eredetileg tervezett modulokat le kellett cserélnünk, de korrekt módon egy jobb műszaki paraméterekkel bíró típust kaptunk helyette, méghozzá az eredeti áron.”

A telep energiafogyasztási sajátosságainak köszönhetően remekül ki tudja aknázni a napelemek képességeit és extra megtakarításra szert tenni. A marhaistállókban az állatok komfortérzetét emelendő ventillátoros rendszerek működnek. Betakarítás idején pedig egy nagy áramigényű szárítóval csökkentik a kívánt szintre a szemestermények nedvességtartalmát. Ezek jellemzően a nyári hőségnapokon emelik meg markánsan a fogyasztást – pont amikorra a napelemek termelési csúcsai esnek. Így ezek jellemzően fedezni is tudják a többlet-energiaigényt.

„A pályázati dokumentációt és az elszámolást a mi pályázatírónk készítette, de az Energiatakarék szorosan együttműködött vele és a keze alá dolgozott. Összességében a terveknek és a vállalt határidőknek megfelelően teljesítettek, sőt néha még gyorsabban. 2020 júliusára volt eredetileg időzítve a próbaüzem, de olyan hatékonyan dolgoztak, hogy június végére be is fejeződött.”

A rendszer azóta üzemzavar nélkül működik és a termelési mutatók is kedvezőek. Az Energiatakarék előzetesen – a pályázati támogatást is beleszámolva – nyolc éves megtérüléssel kalkulált. Ez a terv az azóta eltelt idő tapasztalati alapján tarthatónak tűnik.

„Egy kisebb kihívást támasztott csak a rendszer működtetése. A mi munkánk meglehetősen sok porral jár, ezért oda kell figyelnünk és rendszeresen tisztítani a paneleket, hogy mindig a maximális teljesítményt tudják leadni.”

Az Energiatakarék munkájával olyannyira elégedettek voltak, hogy azóta már továbbajánlották más, napelemes beruházást tervező cégnek.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.


Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!


Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, 
keressen alábbi elérhetőségeinken!

+36 28 55 49 19
info@energiatakarek.hu

Contact Form Demo
Ft