Drágulhatnak a napelemek?

Az elmúlt évtizedben a napelemes rendszerek piacán hozzászokhattunk a csökkenő árakhoz és a növekvő teljesítményhez. Most azonban több tényező is a közeljövőben várható drágulás irányába mutat. A háttérben egyrészről a napelemes technológiákra a világ több pontján dinamikusan növekvő kereslet, másrészről a koronavírus-járvány következtében felbolydult szállítási piac húzódik meg.

Évtizedes trendnek, szinte már alapvetésnek számít, hogy a napenergia évről-évre kedvezőbb feltételekkel, jobb megtérülési mutatókkal érhető el a lakosság számára. Most azonban Magyarországtól távol olyan piaci folyamatok körvonalazódnak, amelyek rövid időn belül hatással lehetnek a hazai árakra is. Több tényező kedvezőtlen együttállásának köszönhetően ugyanis a napelempanelek bekerülési költségeinek emelkedésére kell valószínűleg felkészülni.

Az Európában forgalmazott napelempanelek túlnyomó többségét Kínában gyártják, mivel az ázsiai ország rendelkezik az előállításukhoz szükséges ritkaföldfém-készletek legnagyobb hányada felett. Ezért a fuvarköltségek komolyan befolyásolni tudják az árazást. „Az utóbbi időben több mint az ötszörösére, 1800 dollárról 10 ezer fölé emelkedett egy konténer tengeri szállításának az ára. Ez egyrészt a tengerjáró hajókra bevezetett szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, másrészt a Covid 19-járvány miatt felbolydult világpiacnak köszönhető. Lecsökkent ugyanis az Európából Kínába irányuló áruszállítás, így sok konténer üresen teszi meg a visszautat, ami emeli az árakat. A hajótársaságok tarifamódosításai önmagukban közel 10%-ot emelnek a napelemek fogyasztói árán” – foglalt össze egy fontos tényezőt Ragoncza Ádám, az Energiatakarék szakértője.

Ezzel párhuzamosan jelentős emelkedés várható a globális keresletben.

Joe Biden amerikai elnök zöld gazdasági programot hirdetett meg, amelynek részeként kormányzata nagyon komoly forrásokat mozgósított a megújuló energiatermelés terjesztése érdekében. Az ambiciózus célokat a gyártók már most elkezdik beárazni, ami szintén felfelé hajtja az árakat. Ráadásul emelkedés van a világ egyelőre legnagyobb napelemes piacán, Kínában is. „A kínai belföldi piac napelemes rendszerekre vonatkozó telepítési célszámai nagyban meghaladják a tavalyi adatokat, ami komoly nyomást helyez az ezeket gyártó cégekre” – mutatott rá Ragoncza.

A gyártóknak a koronavírus-járvány okozta lezárások miatt munkaerőhiánnyal és ellátási nehézségekkel kell szembenézniük. Ráadásul tavaly több nagy napelemgyárban volt termeléskieséssel járó tűzeset, amik érintették poliszilicium alapanyag és a szolárüveg gyártását egyaránt. Vagyis a globálisan felfutó kereslet szűkülő kínálattal találkozik, amire ráadásul magas szállítási költségek is rakódnak.

Ragoncza Ádám ezért azt tanácsolja a napelemes beruházásra készülőknek, hogy

igyekezzenek mielőbb leszerződni a rendszerekre, mert a hazai forgalmazók egyelőre még változatlan árakon tudják kínálni a termékeket.

Ha azonban a gyártók árat emelnek, ez rövid időn belül meg fog jelenni a magyar napelemes szektor áraiban is.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.


Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!


Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, 
keressen alábbi elérhetőségeinken!

+36 28 55 49 19
info@energiatakarek.hu

Contact Form Demo
Ft