2013 novemberében készítettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt a Kelenföldi Szent Gellért Plébániának. A tanulmányban bemutattuk, hogy hogyan lehetne a plébánia évi 65 583 kWh/év villamosenergia fogyasztását napelemekkel kiváltani? A tetőfelületre egy 48 kW teljesítményű rendszert terveztünk, mely közel 62 000 kWh/év villamos energia előállítására képes. A megtermelt energia hálózatba táplálásával a plébánia villamos fogyasztása 3 500 kWh-ra csökken. A Plébánia a tanulmány felhasználásával KMOP pályázaton indult, melynek segítségével 85%-os vissza nem térítendő támogatást kapott. Az eredményes közbeszerzés lefolytatását követően lehetőségünk nyílt, hogy a projektet kivitelezzük. A telepítést megnehezítette a tető palaborítása. Egyedileg gyártott tartóelemek segítségével kerültek fel a napelemek az erősen tagolt tetőre, és 2014 december elsején a rendszert üzembe helyeztük. A Szent Gellért Plébánia azóta 95%-ban megújuló energiából biztosítja a villamos energia szükségletét évi közel másfél millió forintot takarítva meg ezzel. A 85%-os állami támogatással számolva a sajáterő megtérülése így mindössze 2,5 év
Napelem – Kelenföld Plébánia

Kérjen ajánlatot!
Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.
Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!
Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, keressen alábbi elérhetőségeinken!