Megindult a villamos hálózatok fejlesztése

Több mint 150 milliárd forintnyi hálózatfejlesztési projektet jelentettek be az elmúlt napokban a hazai áramszolgáltatók. Az E.On csoport például 74 milliárd, az MVM cégei pedig több mint 70 milliárd forintot költenek a hazai villamosenergia-rendszer fejlesztésére. Ez kimondottan jó hír a napelemes beruházásokat tervezőknek, hiszen az elégtelen hálózati kapacitás indokolta a tavaly bevezetett visszatáplálási tilalmat. Így pedig közelebb kerülhet a feloldása.

A probléma gyökere alapvetően technikai. Mivel a villamosenergia-hálózat nem képes eltárolni az áramot, ezért a termelésnek és a fogyasztásnak folyamatosan egyensúlyban kell lennie. Ha kisüt a nap és az otthoni napelemes rendszerek tömegével elkezdenek visszatáplálni, akkor változatlan fogyasztás mellett valamelyik erőműben csökkenteni kell a termelést. Tavaly már közel 900 MW volt a hazai napelemek összteljesítménye, ami nagyon sok, két paksi atomerőműi blokk termelésével egyenlő. A gondot az okozza, hogy ez a mennyiség nem egyenletesen és sokszor nem tervezhetően kerül be a hálózatba: a napkeltével-napnyugtával még tud kalkulálni a rendszerirányító, de a napközbeni felhős és napos periódusok 100 MW-okban mérhető különbségével nem.

Mivel az elmúlt években az infrastruktúra fejlesztése nem tartotta a lépést a napelemes rendszerek növekedésével. Ennek következménye, hogy az ország egyes pontjain a hálózat már nem tudta kezelni az új telepítésű napelemeket.

Bár a probléma egészen biztosan nem az egész országot érintette, csak a „napelemekben gazdag” környékeket, a visszatáplálás felfüggesztését a kormány mindenütt bevezette.

Szakértőink már tavaly novemberben egyetértettek, hogy ez a felfüggesztés csak ideiglenes lehet. (És fontos megjegyezni, hogy a 2022. november 1-je után beadott engedélykérelmekre és a már eleve működő rendszerekre nem vonatkozott).

A most bejelentett fejlesztések ezt megerősítik. Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint a beruházások nyomán több mint 3000 MW-nyi új napelem telepítésére nyílik lehetőség, vagyis a jelenlegi állomány négyszeresére.

Ez mindenkinek jó hír, aki napelemekkel szeretné évtizedeken keresztül kiszámíthatóvá tenni az energiakiadásait. A napenergia ugyanis nemcsak környezetbarát, hanem olcsó is. Legalább harminc éven keresztül termel és ezalatt bárhogy alakuljon az infláció és az energiapiac, a beruházási költségen túl további kiadással nem jár.

Ha ön is érdeklődik egy saját napelemes rendszer iránt, ide kattintson.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.


Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!


Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, 
keressen alábbi elérhetőségeinken!

+36 28 55 49 19
info@energiatakarek.hu

Contact Form Demo
Ft