Drágulnak a napelemes technológiák

A napelemes eszközök piacát is elérte a szinte minden gazdasági szektort érintő drágulás. A legfontosabb okok az alapanyagok világszerte tapasztalható áremelkedése és a forint markáns gyengülése.

Harminc, ötven, esetenként száz százalékkal emelkedett a különféle napelemes eszközök ára az elmúlt hetekben. Különösen jelentős a drágulás a tartószerkezetek és a rögzítőelemek esetében: az acélszerelvények az ukrajnai kohók és hengerművek jelentős részének kiesése, míg az alumíniumból készültek az előállításukhoz nagy mennyiségben felhasznált elektromos energia drágulása miatt kerülnek többe.

Emelkednek az inverterek és a napelempanelek árai is, hiszen a világon mindenütt többe kerülnek a nyersanyagok és nőnek a szállítási költségek.

Rontja a helyzetet a forint árfolyamának romlása: az elmúlt hetek közel negyven forintos esése minden importált eszköz árában többletként jelentkezik.

Az Energiatakarék munkatársai igyekeznek olcsóbb alternatívákat keresni a legdrasztikusabban emelkedő árú eszközök kiváltására. Az infláció azonban nem lassul és hatásai hosszú távon velünk lesznek. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, ha napelemes beruházást tervez, nem érdemes halogatnia, mert árcsökkenés a közeljövőben biztosan nem várható.