Céges rezsicsökkentés napelemmel?

A tavalyi évhez képest három-négyszeresése drágult az elektromos energia tőzsdei ára. A lakosság által fizetendő díjak a hatósági árnak köszönhetően egyelőre nem emelkedtek, de a cégek már egyértelműen érzik az elszálló árak következményeit. A drágulás ellensúlyozására kézenfekvő megoldás a napelemek telepítése.

Tavaly, sőt idén nyárig a tőzsdei határidős áramárak nagyjából 50 euró/MWh környékén mozogtak. Ez a tarifa, amelyen a nagyfogyasztónak számító cégek hosszabb távra le tudnak szerződni az áramkereskedőkkel. Ősszel azonban kilőttek az árak, több mint a négyszeresése, 200 euró feletti szintre emelkedett az elektromos energiáért fizetendő összeg. Hasonló trendet járt be az azonnal fizetendő, vagyis a spot áramár, amin azok a vállalkozások vásárolhatnak, akiknek nincsen hosszú távú szolgáltatási szerződésük.

Az emelkedés okairól és várható következményeiről számos elemzés született a sajtóban. A közelmúlt írásai közül például a G7 cikkét és a Portfolio anyagát érdemes böngészni. Ezekből kiderül, hogy a magas árak több cégnél már az ellátásbiztonságot fenyegetik, hiszen az energiakereskedők sok esetben kénytelenek még a hónapokkal korábban leszerződött, alacsonyabb áron ellátni ügyfeleiket, miközben ők maguk sokkal drágábban kapják az áramot – tulajdonosaik pedig egy bizonyos szint felett a veszteségek további finanszírozása helyett csődöt jelentenek.

Egyelőre senki sem tudja, hogy marad-e és meddig a mostani árszint, de az tény, hogy a drágulás hátterében meghúzódó globális tényezők (az ázsiai gazdaságok energiaéhsége, a fosszilis és nukleáris energiatermelés párhuzamos kivezetése és a nagyhatalmi geopolitikai játszmák) nem fognak egyik napról a másikra megszűnni.

Ahogyan az is biztos, hogy a cégek nem számíthatnak a lakossághoz hasonlóan tartós hatósági árbefagyasztásra.

Egy ilyen helyzetben kézenfekvő döntés egy napelemes rendszer telepítése.

A legfontosabb hozadéka, hogy a saját energiatermeléssel függetlenedni lehet a piaci árváltozásoktól. Ez pedig komoly versenyelőnyt jelent, hiszen a termékek, szolgáltatások árába nem feltétlenül kell beépíteni a hónapról hónapra emelkedő áramköltségeket. A drágulás további hozadéka, hogy lerövidíti a napelemes beruházások megtérülési idejét. A rendszertől függően 10-15 éves időszak a jelenlegi árszinten könnyedén lefeleződhet.

További előnye a megújuló energiatermelésnek az ellátásbiztonság. A hektikus környezet és az energiakereskedők növekvő csődkockázata magával hozhatja az egyik napról a másikra történő, súlyos áremelkedéseket és akár az áramszolgáltatás kimaradását. A saját áramtermelő képesség kiépítése viszont védelmet jelent mindezek ellen.

Érdemes önnek is átgondolnia a napelemekre váltást, méghozzá minél hamarabb, hiszen a tartósan magas áramárak egyértelműen anyagi veszteséget, csökkenő profitot jelentenek. Keresse szaktanácsadóinkat és kiszámoljuk, mi a legideálisabb megoldás vállalkozása számára.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.


Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!


Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, 
keressen alábbi elérhetőségeinken!

+36 28 55 49 19
info@energiatakarek.hu

Contact Form Demo
Ft