Az elszámolás egyszerűsítése miatt állnak az RRF-projektek

Egy ideje ismét megálltak az RRF-pályázatból finanszírozott napelemes beruházások. Nem működik ugyanis az a felület, amelyen keresztül kivitelezőként be tudjuk jelenteni az elért mérföldkövek teljesítését. Sajtóinformációk szerint ennek az oka, hogy átalakítják a rendszer és egyszerűsítik az elszámolási módot.

Az ígéret szerint a mostani négy-öt mérföldkőből mindössze egy marad: a projekt végén kell igazolni, hogy a rendszer elkészült. Ekkor kell a záróelszámolást és a számlát benyújtani, aminek ellenében a pályázat finanszírozója átutalja a támogatási összeget.

Emellett egyszerűbbé válik a tervek módosítása: ha menet közben változtatni kell az eredeti elképzeléseken, azt ezentúl extra adminisztráció nélkül meg lehet tenni.

Az új felállás azoknak lesz kedvezőbb, akiknél még nem indult el a beruházás vagy a pályázat megígért második körében próbálkoznak. A már folyamatban lévő munkák – ahol a kiíró kifizette az előleget és már csak a telepítés van hátra – viszont megakadnak, mert egyelőre semmilyen dokumentációt és kifizetési igénylést nem lehet benyújtani.

Amint pontosabb információkat tudunk, tájékoztatni fogjuk az érintett ügyfeleinket.

Kérjen ajánlatot!

Töltse ki az alábbi űrlapot és szaktanácsadónk megkeresi Önt, illetve Ön is megkapja szakértőnk elérhetőségeit.


Díjmenetesen felmérjük és megtervezzük az Ön igényeire szabott napelemes rendszert!


Ha az űrlap helyett telefonálna vagy emailt írna, 
keressen alábbi elérhetőségeinken!

+36 28 55 49 19
info@energiatakarek.hu

Contact Form Demo
Ft