Adómentessé vált a napelemekből származó bevétel

2021. június 10-e óta adómentes a háztartási méretű kiserőművek, vagyis az otthoni hálózatra csatlakozó, 50 kVA teljesítményt meg nem haladó napelemes rendszerek többlettermelése révén szerzett bevétel.

Napelemmel pénzt keresni szaldós elszámolás útján lehet. Az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfeleknél az áramszolgáltató ugyanazon az áron veszi át a termelési csúcsidőszakokban keletkező felesleges energiát, mint amennyiért a napelempanelek teljesítményének hullámvölgyeiben vásároljuk a konnektorból érkező áramot. Elszámolás pedig évente egyszer van, így az éven belüli különbségek is kiegyenlítődnek.

Ilyen keretek között egy jól méretezett napelemes rendszerrel le lehet nullázni az áramszámlát, sőt, akár többletet is tudunk termelni. A fogyasztásunkon felül visszatáplált energiát pedig a szolgáltató kifizeti, de az így szerzett jövedelemből eddig adózni kellett.

Ez változott most meg: évi 12 000 kWh-ig a többlettermelés bevétele adómentessé vált. Fontos tudni, hogy a szabály csak magánszemélyekre vonatkozik, egyéni vállalkozói tevékenység keretében aktív felhasználóként, vagy energiaközösség tagjaként továbbra is adót kell fizetni. Ugyancsak adóköteles a 12 ezres limitet meghaladó energiamennyiség.

Utóbbi szabály azonban csak nagyon keveseket érint. Magyarországon a napelemes rendszereket jellemzően az adott háztartás energiafogyasztására méretezték, ezért az ilyen nagy túltermelés rendkívül ritka.

Az új szabályról további részletek a NAV weboldalán találhatóak.