Lakossági pályázat hírek

Az elszámolás egyszerűsítése miatt állnak az RRF-projektek

Egy ideje ismét megálltak az RRF-pályázatból finanszírozott napelemes beruházások. Nem működik ugyanis az a felület, amelyen keresztül kivitelezőként be tudjuk jelenteni az elért mérföldkövek teljesítését. Sajtóinformációk szerint ennek az oka, hogy átalakítják a rendszer és egyszerűsítik az elszámolási módot. Az ígéret szerint a mostani négy-öt mérföldkőből mindössze egy marad: a projekt végén kell igazolni, hogy […]

Tovább

Mikor engedélyezik már a napelememet?

Több mint százezer ember teszi fel ezt a kérdést manapság: ők azok, akik tavaly szeptember-októberben, közvetlenül a visszatáplálás ideiglenes felfüggesztését kimondó jogszabály hatályba lépése előtt nyújtották be az igényüket napelemes rendszerre. A szolgáltatók nem meglepő módon nem bírták a korábbi szintet többszörösen meghaladó érdeklődést, ezért csúszások vannak az engedélyeztetési eljárásokban. A jó hír az, hogy […]

Tovább

Érkeznek az előlegek az RRF pályázatokra

Ha lassan is, de halad előre a lakossági napelemes pályázat projektjeinek megvalósítása. Az ügyfeleink többsége szerencsére már megkapta a támogatói okiratot, így esetükben az állam garanciát vállalt, hogy pénzhez jutnak. A csatlakozási engedély iránti kérelmet minden érintettnek beadtuk még tavaly november 1-je előtt, akik akkor már rendelkeztek támogatói okirattal. Így őket nem érinti az ideiglenes […]

Tovább

Friss hírek az RRF pályázatról

A bürokrácia malmai lassan őrölnek, de lépésről lépésre azért halad a folyamatban lévő RRF pályázatok megvalósítása. Az eredetileg 100%-osnak nevezett, de valójában az áremelkedések miatt csak a költségek nagyjából 70-75%-át fedező pályázatra tavaly év végén lehetett beadni az igényeket. Ezeknek a hivatalos oldal adatai szerint nagyjából kétharmadát bírálta el eddig a kiíró. Akik beleestek ebbe […]

Tovább

Napelemes bejelentések – konkrétumok nélkül

Az elmúlt napokban rengeteg kérdést kaptunk ügyfeleinktől és érdeklődőktől a kormány múlt heti, napelemekkel kapcsolatos bejelentése után. Csak emlékeztetőül: Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón annyit mondott, hogy akik ezután telepítenek napelemeket, azoknál bizonytalan időre felfüggesztik a hálózatba visszatáplálás lehetőségét. Vagyis a megtermelt energiát csak saját maguk használhatják el. Cserébe viszont sokkal egyszerűbb lesz az engedélyeztetés. […]

Tovább

RRF pályázat – 25-30%-os önerővel érdemes tervezni

A kormány legújabb döntése értelmében év végén újra megnyílik RRF-6.2.1 „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című pályázat. Az érdeklődők a dunántúli és a dél-alföldi megyékben november 28-ától, az ország többi részén december 5-étől adhatják be a pályázatokat. A gyorsaság nem lesz szempont, a beadási határidő év végi zárása után […]

Tovább

Mégis ősszel indul a 100%-os napelemes pályázat második üteme

Újabb fordulat az RRF-pályázatban: a kormány előbb tavaszra halasztotta a második ütemet, most azonban bejelentették, hogy november végén mégis elrajtol a pályázat. A „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” címet viselő projektet először tavaly ősszel hirdette meg a kormány azzal a céllal, hogy az alacsonyabb jövedelmű, energiaszegénységnek erősebben kitett háztartásokat […]

Tovább

Mennyi idő alatt lehet saját napelemem?

A hozzánk forduló ügyfelek egyik leggyakoribb kérdése, hogy mennyi idő múlva termelhet a saját napelemes rendszerük. Nyilván nem függetlenül a jelentős villamosenergia-áremelkedéstől mindenki siettetni szeretné a beruházást. Röviden összefoglaljuk, hogy milyen határidőkre számíthat, aki most vág bele egy napelemes rendszer telepítésébe. Elöljáróban annyi, hogy ha nincsen szükség fázisbővítésre, akkor 3-4 hónap, a három fázis kiépítésével […]

Tovább

Ősz végére lehet döntés a 100%-os pályázatokról

Palkovics László technológiai és ipari miniszter a parlamentben hozzá intézett írásbeli kérdésre azt válaszolta, hogy a kiíró ősz végére dolgozhatja le a hátralékát és addig kaphatja meg a támogatói okiratot a 100%-os napelemes pályázat minden nyertese. Országosan több mint 43 ezren, az Energiatakarék ügyfelei közül pedig több mint 300-an adtak be pályázatot tavaly év végén […]

Tovább

Elhalasztották a 100%-os pályázat második ütemét

Szeptember közepe helyett csak jövő év tavaszán adhatnak be újabb igényléseket az érdeklődők a napelemek telepítéséhez akár 100%-os állami támogatást kínáló  RRF-6.2.1-21 kódszámú pályázatra. A Technológiai és Ipari Minisztérium egy közleményében gyakorlatilag fű alatt jelentette be a döntést, amelyhez semmilyen indoklást nem fűztek. Mivel a hivatalos honlapon elérhető pályázati felhívást egyelőre nem frissítették, ezért az […]

Tovább